A mondatok mögötti igazság és gát: #2 Butaság

“Csak tanulni kell! Ennyi az egész?” című bejegyzésünkben a tanulási problémák mögött megbújó téves hiedelmekkel kezdtünk el foglalkozni, melyek gátat jelentenek abban, hogy a képességek teljesítménnyé váljanak. Nézzünk rá egyesével ezekre a hiedelmekre. (Az előző bejegyzés elérhető itt)

#2 Butaság. – “Butább vagyok a többieknél. Végigolvasom az anyagot (egyszer), de nem sikerül a vizsga.”

Aki kiemelkedően magas intelligenciával átlagos középiskolába jár, az egyetemi követelményekkel találkozva hirtelen megkérdőjelezheti saját korábbi tapasztalatait és képességeibe vetett hitét. Különösen akkor, ha szemlélete a tanulásról nem változik meg a középiskolához képest, ahol csak bent kellett ülnie az órán és maximum egyszer átfutnia az anyagot. Ez bőven elég lehetett a jó alapok és a jó felvételi eredmények megszerzéséhez, de később már kevésnek mutatkozik. Így lesz az elsőből utolsó, aki azt gondolja, mindig is buta volt, csak a korábbi könnyű képzésekben ez nem derült ki.  Ha valaki a közösségből, így a közös felkészülésből kimarad, akkor sokat veszít: viszonyítási pontot, amivel ezt az elképzelést újrakalibrálhatná, segítséget és segítési lehetőséget, ami tudását és önbizalmát is erősíthetné,  a felkészüléshez szükséges kollektív tapasztalatot korábbi vizsgasorok, vagy a tanárról szóló pletykák formájában. Ilyenkor lépésről-lépésre, a felkészülés és az eredmények számszerűsítésével tárul fel, hogy a nagyobb és nehezebb tananyag elsajátítását nem a képességek, hanem a megfelelő tanulási, időbeosztási stratégiák hiánya és a tanulásról való téves elképzelés lehetetleníti el. A kezdeti kudarcok által megtépázott önbizalom is tovább rontja a teljesítőképességet. A változást az évfolyamtársaktól a felkészülésre vonatkozó reális információk (hányszor és hogyan kell feldolgozni az anyagot) és a tanulásszervezés, tananyagfeldolgozás fejlesztése segítik.

903464210951-book-woman-star-sky

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , | A mondatok mögötti igazság és gát: #2 Butaság bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A mondatok mögötti igazság és gát: #1 Figyelemzavar

“Csak tanulni kell! Ennyi az egész?” című bejegyzésünkben a tanulási problémák mögött megbújó téves hiedelmekkel kezdtünk el foglalkozni, melyek gátat jelentenek abban, hogy a képességek teljesítménnyé váljanak. Nézzünk rá egyesével ezekre a hiedelmekre. (Az előző bejegyzés elérhető itt)

#1 Figyelemzavar – “Nem tudok figyelni! Szerintem tavaly óta figyelemzavarom van.”

Egybeírva, mint neurológiai fejlődési rendellenesség nem tör ránk a semmiből 20 évesen, ám az igaz, hogy a lelki egyensúly felborulásától a figyelem zavara léphet fel, különírva. Egy veszteség, csalódás sok esetben azt váltja ki, hogy folyton elkalandozunk, rágódunk a problémán, és nem tudunk koncentrálni, vagy éppen álmodozásba menekülünk, alternatív valóságokról ábrándozunk, ahol a dolgok varázsütésre jóra fordulnak. Minél komolyabb a veszteség és minél kevesebb támogatást és fogódzót találunk a feldolgozáshoz, annál inkább beleragadhatunk ebbe az átmenetileg elfogadható, de hosszú távon problémát okozó megküzdési módba. Az olyan családi problémák, amit a hallgatás fala vesz körül, például súlyos betegség, mentális probléma, öngyilkosság, alkoholizmus, még nagyobb érzelmi feszültséget és bizonytalanságot jelent. Ilyen helyzetben sokszor nem látható, hogy a család és az egyén számára mi jót hozhatna a jövő. A figyelmet a düh, aggodalom, tehetetlenség érzésének keveréke zilálhatja szét. (Vagy ellenkezőleg, a munka és a tanulás lesz a mentsvár, a biztonságos, kiszámítható, kontrollálható, de többnyire magányos hely.) A megoldást nem a figyelemtréningezés, hanem a veszteség, csalódás feldolgozása, a titok kimondása és az ezekhez kapcsolódó érzések megengedése és elengedése, a biztonságosabb, kiszámíthatóbb jövőkép megteremtéséhez szükséges tennivalók és a saját felelősség határainak tisztázása jelentheti.

book_labyrint

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , | A mondatok mögötti igazság és gát: #1 Figyelemzavar bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Csak tanulni kell! Ennyi az egész?!

Hetvenötezer. Ennyien kerültek be idén júliusban a felsőoktatásba.

Huszonötezer. A tavalyi statisztikák szerint ennyire becsülhető közülük a lemorzsolódók száma, akik nem fejezik be a választott szakon a tanulmányaikat és nem folytatják új szakon sem.

Ez csak két kiugró adat a felsőoktatással kapcsolatban, de mögötte huszonötezer egyéni történet áll.

Pedig csak tanulni kell: ész és szorgalom. Vagy mégsem?!

Gondolkodásunkat, felfogóképességünket, emlékezetünket sok minden befolyásolja. Hat rá pillanatnyi érzelmi állapotunk, hogy jókedvünkben vagyunk, vagy szorult helyzetben. Közrejátszik benne az is, hogy családunk, környezetünk, hogyan gondolkodott képességeinkről, sikereinkről és milyen mintát nyújtott. A családi vagy környezeti hatások nem csak egyéni értékrendeket, de társadalmi normákat, álláspontokat is közvetítenek: Jó kilátásaim vannak-e arra, hogy eredményeimmel előre jussak, onnan, ahonnan indulok? Kellő támogatás, szabad lehetőség van a láthatáron? Mit közvetít felém a környezetem?  Bármit kihozhatok magamból, amire képes vagyok, vagy csak a kerítésig mehetek el?

Teljesíteni, alkotni, elsajátítani valamit akkor vagyunk képesek, ha önmagunkkal, a tanulással, munkával, és úgy általában a világgal is pozitív viszonyban állunk, és nem fagyaszt le saját elégtelenségünknek vagy a befektetett munka értelmetlenségének érzése.

Tapasztalatok és hiedelmek

Tanulási képességeinket és hozzáállásunkat, motivációnkat jelentősen befolyásolják az ezzel kapcsolatos élményeink. Ezekből a korábbi tapasztalatokból alkotjuk meg átfogóbb elképzeléseinket jelenről és jövőről, amik sokszor  hasznosak és előrevivőek, míg máskor téves hiedelmek alapjául szolgálnak.

Hiedelmeink valamilyen formában mindig igazak, vagyis pontosabban van bennük igazság (is). Legtöbbször az a gond velük, hogy valamikor igazak voltak – az eredeti tapasztalatok valódiak és reálisak -,  de már érvényüket vesztették.  A helyzet megváltozott, mi viszont nem tudtuk észlelni és beépíteni a változást.  Máskor hiedelmeink téves következtetésen alapulnak, nem a valódi okot kötik össze az okozattal és így olyan dolgokba pumpáljuk az energiáinkat, amik nem hoznak változást.

Az alábbi valós tanácsadási folyamatból kiemelt, besűrített mondatok ilyen hiedelmeket tükröznek:

  • “Nem tudok figyelni! Szerintem tavaly óta figyelemzavarom van.”
  • “Butább vagyok a többieknél. Végigolvasom az anyagot (egyszer), de nem sikerül a vizsga.”
  • “Vannak nálam jobbak, nem vagyok elég tehetséges, nem fogok munkát találni, ez nem nekem való.”
  • “Ha nem értem meg a kvantumfizikát/neuropszichológiát/ stb., akkor hülye vagyok!”
  • “Nem tanulok eleget, kevesebbet kellene aludnom (6 helyett 4 órát).”
  • “Lusta vagyok! Nem vagyok képes leülni a könyvhöz.”
  • “Abba kell hagynom a tanulást, segíteni kell a szüleimnek.”

A fenti mondatok mind gátat jelentenek abban, hogy a képességek teljesítménnyé váljanak, mert tanulással, vizsgázással kapcsolatos szorongást váltanak ki, ám sokszor egy nehezebb, fajsúlyosabb szorongást lepleznek el, így a megoldástól távolabb visznek mindaddig, amíg a valódi tartalmat meg nem találjuk benne. Mögöttük valós történetek rejlenek, sorozatunkban ezek mentén próbálunk a mondatok mögé nézni; kicsit általánosabban, de nem általánosítva. Folytatás következik!

T4W98A54R5

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , | Csak tanulni kell! Ennyi az egész?! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Önbizalom. Sok? Kevés? Vagy pont elég?

Jól keresel? Van barátnőd, barátod? Mindent elérsz, amit csak kell? Állás, lakás, talán család is. Akkor Te hírből sem ismered az önbizalomhiányt. Az csak kornyadt vállú, lesütött tekintetű alakok problémája. Vagy mégsem?  

Az önbizalomhiány nem csak arról szólhat, hogy moccani sem merek a bizonytalanságtól, hanem arról is, hogy már-már szinte kényszeresen le akarom győzni azt. Bárki küzdhet azzal, hogy élete egy vagy több területén hiába hordja zsákszám az energiáit a feladataiba, hiába felel meg az elvárásoknak, mégsem tud örülni neki és büszkének lenni önmagára, sőt még azon is szorong, hogy a következő alkalommal mi lesz. Világa működő, de korántsem fényes, mert, ha minden kerek, akkor a sérülékenységtől retteghet, ha pedig kevésbé varázslatos, akkor a be nem vallott megalkuvások keserűsége mérgezi.

Valahol odabent ilyesféle gondolatok motoznak: Ez most túl szép, hogy igaz legyen! Ha nem aggódok, nem gürizek, nem hozok mindenhol 200%-ot, akkor minden összeomlik. Vagy:  Nem jelent örömöt a munka, de jól élünk, és igazából csak ehhez értek.  Döcögős és lapos a kapcsolat, de kinek kellenék én 30, 40, 50 évesen?  A komfortzónán belül, ha nem is kellemes, de kibírható a helyzet, viszont kilépni, megmutatni magunkat, kockáztatni, vagy éppenséggel határokat húzni, másképp csinálni, mindkét esetben túl veszélyesnek tűnik.

Ahogy a depresszió is bújhat az indulatosság, viccelődés, netán túlsúly, részegség, drogmámor álcája mögé, úgy az önbizalomhiány is lehet „lappangó”.  Ahogy a nagy nevettetők közt sem ritka a hangulatzavar – elég csak rágugliznunk a „depressziós komikus” kulcsszóra -, úgy a hiper-magabiztosság is lehet puszta megtévesztés. Ennek legszembetűnőbb példája a nárcisztikus személyiségzavar, ahol az arrogánsan önhitt viselkedés a  gyerekkorban  agyontiport, bizonytalan önértékelés kompenzálását szolgálja. De míg ez a zavar nem olyan gyakori, az kevésbé rendkívüli, hogy bizonytalanságainkat megpróbáljuk valahogy elleplezni.

YZLPU4NERI

Ne menjünk hát a személyiségzavarok messzeségébe, hanem kanyarodjunk vissza önmagunkhoz: Meddig áll az én magabiztosságom? Csak a megszokott helyzetekben? Vagy el tudom hinni, hogy máshol is megállom a helyemet? Kompenzálom a bizonytalanságaimat? Hogyan teszem? Ha valami nem jól sikerül, összeomlok, dühös leszek másokra? Vagy tudok elfogadó és támogató lenni magammal? Hiszem-e, hogy a kudarcaim fontosak és hasznosak? Bízom-e abban, hogy másodszorra összejön? Hiszen ha az utóbbiakat teszem, akkor már nem is kompenzálom a bizonytalanságaimat, hanem építkezek, fejlődök általuk.

Gondoljuk végig a másokhoz való viszonyunkat:  Kinek akarok bizonyítani? És mit? Hiszek-e abban, hogy elég jó vagyok, vagy mindig úgy érzem, hogy fel kell vagy legalábbis fel kellene turbóznom magam?  Azt élem meg, hogy minden pillanatban olyannak kell lennem, mint a násztáncot járó madaraknak, akik felborzolt tollakkal és kidüllesztett mellel kelletik magukat?! Vagy tisztában vagyok vele, hogy mikorra és kinek kell ezt  időzítenem?

 Az önbizalom, a magabiztosság nem csak a kifelé mutatott viselkedésből áll. Persze lényeges, hogyan jelenünk meg: ki tudjuk-e húzni magunkat egy állásinterjún, be tud-e tölteni a hangunk egy előadótermet, a szemébe tudunk-e nézni a tárgyalópartnerünknek. Gyakorlással a magabiztos fellépés fejleszthető és vissza is hat az egyén magáról alkotott képére,  sőt fontos komponense is annak; de ez csak egy szelete az önbizalomnak, ami jóval több ennél. A felborzolt tollak jól mutatnak az első randin, egy állásinterjún, vagy egy fontos prezentáción, de ha éveken keresztül ilyennek kell mutatnom magam, ha bele kell feszülnöm, az rendkívül fárasztó.

Az önbizalom nem személyiségvonás vagy tulajdonság, hanem annak élménye, hogy amit elérek, azért vállon tudom veregetni magamat, hogy meg tudom hallani az elismerő szavakat és aranytartalékként elraktározni, hogy nem vágyok mindenki elismerésére, hanem abban akarok igazán jó lenni, abba akarok és hajlandó is vagyok sokat beletenni, ami számomra fontos. Élmény, amely elérhető és megélhető, ha meg merem engedni magamnak. Ha nem önostorozásra és a hibáim vizslatására fordítom az energiáimat, hanem arra, miben akarok jó lenni, mit tudok tenni érte és mikor kezdem el.

0HR2GLV4MM

Aki lúzerként könyveli el magát és aki maximalistaként gürcöli végig mindennapjait, az ugyanúgy nem tartja számon sikereit, pillanatnyi képességeihez mérten aránytalan mércékhez méri eredményeit és nem ismeri fel és el a saját magában rejlő lehetőségeket. Sokakról elmondható, hogy szanaszét van az önbizalmuk, azaz nincsenek tisztában saját értékeikkel. Habár nem tartják magukat balfácánnak, mégsem veszik észre, hogy megvan a kellő üzemanyag, hogy új utakra induljanak, új területeket hódítsanak meg. Hiába gyűlt az évek során cseppenként teli a tankjuk, nem mutatja a benzinszint-jelző, mert nem tudatosították:

  • hány apróbb-nagyobb célt értek el,
  • mi mindent tettek le eddigi életünkben az asztalra,
  • milyen nehéz helyzeteken evickéltek át és
  • milyen képességekkel, tudással gyarapodtak sikereik és kudarcaik kapcsán.

A valódi önbizalom együtt jár az önelfogadással, önszeretettel. Nem csak annak megélése, hogy meg tudom oldani a helyzetet, hanem a vele járó, jól eső elégedettség érzése is.

Te mire mondanád a mai napodból, hogy: “Elég jó vagyok”?

Kategória: Egyéb | Címke: , , , | Önbizalom. Sok? Kevés? Vagy pont elég? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Helló Kedves Érdeklődő!

Böngéssz kedvedre oldalunkon, hogy megismerd az ÉnKözpont filozófiáját és azt, hogy milyen lehetőségeket kínálunk a változásra, fejlődésre!

Induló tréningjeinket megtalálod a Tréningek menüpont alatt. Nézz körül, hogy megtalálhasd, ami Téged megmozgat!

Jelentkezz tréningjeinkre on-line, vagy lépj kapcsolatba velünk az elérhetőség fül alatt található csatornákon!

Üdvözlünk:

Anna és Andrea

Kategória: Egyéb | Helló Kedves Érdeklődő! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva